A papillómavírusokat a 20. század elején fedezték fel, amikor a szemölcsök fertőzést okozó tulajdonságait kezdték vizsgálni a kor technikai eszközeivel. Hozzájuk kötődik az első bizonyíték, miszerint emlősökben rákot okozhatnak a vírusok.
1935-ben Francis Peyton Rous kísérleti nyulai papillómafertőzést követően bőrrákban betegedtek meg. Milyen egyéb rákos megbetegedéseket okozhatnak nőkben és férfiakban a papillómavírusok? Mit tehetünk a megelőzés érdekében?
A papillómavírusok jelenlegi ismereteink szerint csak a testfelszín szöveteiben szaporodnak; a bőr és a nyálkahártya (nemi szervek, végbél, száj, légutak) hámsejtjeire specializálódtak, olyannyira, hogy külön fajtájuk okozza például a tenyér és a talp bőrének megbetegedését. Bizonyos típusai szemölcsöket okozhatnak, míg az úgynevezett nagy onkológiai kockázatú típusok közreműködhetnek a karcinóma kialakulásában. A condyloma acuminatum, az anogenitális régió bőrén, illetve nyálkahártyáján fejlődő jóindulatú növedék, amely a leggyakoribb szexuális úton terjedő vírusus betegség (az Egészségügyi Világszervezet, a WHO évente 630 millió új esetet regisztrál), a kis kockázatú HPV-típusok okozta infekció következtében jön létre. A HPV-fertőzéssel kapcsolatba hozott rákok 90 százaléka méhnyakrák, 8 százaléka a külső női nemi szerveket, illetve mindkét nemnél az anális nyálkahártyát és a száj-garat területét érinti.
Agresszív HPV típusok
A méhnyakrákos esetek legnagyobb részében szerepel kóroki tényezőként a HPV, és mivel a fertőződés és a betegség kialakulása között 10-25 év is eltelhet, a megelőzésnek és a szűrővizsgálatoknak komoly szerepük van. A két legagresszívabb onkogén típus, a HPV16 és a HPV18 felelős a méhnyakrákok 70 százalékáért. E két típus ellen védettséget nyújt a közelmúltban hazánkban is bevezetett védőoltás, de azoknak is ajánlatos szűrésre járniuk, akiket már beoltottak, mivel több kisebb arányban előforduló onkogén típus ellen nincs oltóanyag. Világszerte a méhnyakrák a harmadik leggyakoribb a nők daganatos betegségeinek sorában évente mintegy 500 ezer új esettel. A daganatok 83 százalékát a fejlődő országokban regisztrálták, ahol a nőket veszélyeztető rákfajták 15 százaléka, míg a fejlett országokban 3,6 százaléka méhnyakrák. A leggyakoribb Latin-Amerikában, Afrika Szahara alatti országaiban és Délkelet-Ázsiában, a legritkább Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, Japánban, Kínában és Nyugat-Ázsiában.
A méhnyakrák leginkább a 35-55 évesek körében fordul elő
A méhnyakrák viszonylag fiatal életkorban, leginkább a 35-55 évesek között fordul elő, ezért megelőzése sok megnyert életévet jelentene. A fejlett országokban a Papanicolaou- (Pap-) féle citológiai teszt kifejlesztése (1928) és elterjedése (az 1960-as évektől), az általános gazdasági és higiénés viszonyok javulása, a kielégítőbb táplálkozás, valamint a jobb ivóvíz-ellátási és csatornázási viszonyok járulnak hozzá a kedvező tendenciához, miközben bizonyos tényezők ellene hatnak: a méhnyakrák kialakulásában a HPV-fertőzésen kívül az orális fogamzásgátlás és a dohányzás is közrejátszik. A dohányzó nők körében például háromszorosára nő a kórelőző perzisztáló vírusfertőzés esélye. A betegség túlélési aránya a fejlett országokban viszonylag magas: az 5 éves túlélés az USA-ban 73 százalék, az EU-ban 63 százalék, míg az afrikai országokban 30 százalék alatti. Magyarországon – a már említett világtendenciával egyezően – az emlő és a tüdő rosszindulatú tumoros megbetegedése után a méhnyakrák a harmadik leggyakoribb rákfajta a nők körében. A halálozási ráta tízszerese a fejlett országokéinak – évente több száz nő hal meg hazánkban e potenciálisan megelőzhető betegségben.
Eltérés a fertőzöttségben
Fertőzöttség tekintetében az egyes korosztályok között eltérés tapasztalható. Magyarországon a legtöbb előfordulást a 20-25 évesek körében észlelték, náluk ez az arány 30-40 százalék. A 40-45 évesek már csak 10-15 százalékban fertőzöttek. Mindössze a nők három százalékánál beszélhetünk tartós fertőzésről, de esetükben sem szükségszerű a betegség kialakulása. Negyvenöt év fölött újra emelkedik a fertőzöttségi arány: 15-20 százalék. Az életkoron kívül kockázati tényező a szexuális partnerek nagy száma is. A vírushordozóknak ajánlatos rendszeresen megjelenniük szűrővizsgálaton.
Milyen egyéb ráktípusokat okozhat a HPV?
Mivel földrajzi összefüggés fedezhető fel a méhnyakrák és a péniszrák előfordulása között, sőt, házaspároknál gyakran együtt jár a kettő, vizsgálják, hogy a péniszrák kiváltásában milyen kóroki szerepe lehet a HPV-nek. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a péniszrákok 40 százalékából mutatható ki a vírus DNS-e. Összességében a pénisz rákja ritka, a férfiakban előforduló karcinómák kevesebb mint fél százalékáért felelő.
A női külső nemi szervi rákoknak ugyancsak 40 százalékában mutattak ki HPV-DNS-t. Fontos etiológiai faktor a HPV a végbél-, valamint a száj- és garatüregi rákok előidézésében is (90, illetve 10-30 százalékukban találták meg a vírust), azonban ezek kialakulásában sokkal fontosabb a dohányzás és az alkohol egymást erősítő szerepe. Férfiak körében ez utóbbi megbetegedés nem is a fejlődő országokban a leggyakoribb, hanem Észak- és Kelet-Franciaországban, de a cigarettázás egyre globálisabb elterjedése miatt előfordulása a fejlődő országokban is nő. Elképzelhető az is, hogy a HPV-pozitív esetek egy részében a vírus nem játszik kóroki szerepet, mert nem tudni, milyen gyakorisággal van jelen latens állapotban, illetve milyen gyakran hat aktívan a sejt örökítőanyagára. A vírus működésmódja ugyanis a p53 és a pRb tumorszuppresszor-fehérjék génjeinek kikapcsolása, ezáltal a sejt szaporodásának beindítása.