Az Istenhegyi Géndiagnosztika onkológiai konzultációjának fő célja, hogy külső, minden szempontból megalapozott szakvéleménnyel segítse az Ön kezelését, azt követően, hogy diagnosztizálásra került a rákbetegség. Ebbe egyaránt beletartozik a már felállított diagnózis magyarázata, pontosabb értelmezése, az Önt kezelő onkoteam által javasolt kezelési mód másodvéleményezése, valamint annak ellenőrzése, hogy az Ön esetében megtörténtek-e a szükséges és indokolt molekuláris diagnosztikai vizsgálatok, ami a …
Onkohematológiai limfóma tanácsadás – Dr. Rosta András
Miben tud segíteni a limfóma tanácsadás, ha Önnél limfóma gyanúja áll fenn? A szervezetünkben zajló gyulladásos folyamatok következményeként időnként előfordul, hogy testünk valamely pontján olyan nyirokcsomó jelenik meg, amely korábban nem volt ott. Ezekre általában az a jellemző, hogy a gyulladás elmúltával hamar eltűnnek: ilyenkor nem áll fenn a limfóma egyéb daganat gyanúja, és nem szükséges diagnosztikai vizsgálatot végeztetni. Limfóma …
Uroonkológiai tanácsadás – Dr. Ágoston Péter
A húgy- és nemi szervek rosszindulatú daganatai között a prosztatarák a leggyakoribb. Ugyanakkor a prosztataráknál a legnagyobb a fejlődés a kezelési lehetőségekben. Ezért a műtét vagy sugárkezelés előtt érdemes alaposan tájékozódni olyan új megoldásokról, amelyeknél a legkisebb a merevedési zavar és az inkontinencia kialakulásának kockázata. Uroonkológiai tanácsadásunkon nyugodt körülmények között beszélgethet specialistánkkal az Önre váró vizsgálatokról, műtétről, sugárkezelésről és gyógyszeres …
Nőgyógyászati onkológia tanácsadás
Miben tud segíteni Önnek a nőgyógyászati onkológia tanácsadás? A nőgyógyászati onkológia a méhnyak, a petefészkek, a méhtest és a szeméremtest daganataival foglalkozik. Ezekben a daganatokban a legtöbbször a műtét az elsődleges kezelés, amelyet szükség esetén további úgynevezett adjuvans kezelés követhet szükség esetén. Szakértőnk – Dr. Lintner Balázs szülész-nőgyógyász, nőgyógyász daganatsebész szakorvos – is elsősorban a műtét előtt álló, vagy valószínűleg műtétre …
„Megtanultam, miként kell emberségesen, empatikusan foglalkozni a betegekkel”
Az Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika onkohematológiai limfóma tanácsadását Dr. Rosta András, az egyik nagy hazai onkológiai centrum főorvosa tartja. A hematológus, belgyógyász és klinikai onkológus szakembert arról kérdeztük, hogy onkológusi pályája miként kanyarodott a limfoproliferatív betegségek felé, és hogy az orvostudománynak milyen előrelépéseket sikerült elérnie a limfómák kezelésében az utóbbi években. A főorvos arról is mesélt, hogy kiktől sajátította el azt …
„Gyorsan, célzottan és személyre szabottan segíteni a daganatos betegeken”
Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum onkológiai konzultációs alkalmait prof. dr. Láng István, az egyik legnagyobb hazai onkológiai centrum “B” belgyógyászati-onkológiai és klinikai farmakológiai osztályainak vezető főorvosa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartja. A professzorral arról beszélgettünk, hogy mi irányította őt az onkológusi pályára, és mikor döntötte el végleg, hogy gyógyítói munkáját teljes egészében a daganatos betegek kezelésének fogja szentelni. Az osztályvezető …
Dr. Ágoston Péter klinikai onkológus, sugárterapeuta
„A rákos beteg számára az orvos a remény embere” Az Istenhegyi Géndiagnosztika Klinika uro-onkológiai, azaz a húgy- és nemi szervek rosszindulatú daganataival kapcsolatos tanácsadását dr. Ágoston Péter, az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Osztályának főorvosa tartja. A prosztatarák sugárkezelésének specialistájaként számos új terápiás módszert vezetett be munkacsoportjával Magyarországon. Hivatása ellátásához hite és hatgyermekes családjának szeretete, támogató háttere ad meg minden segítséget. …
Betegtörténetek dr. Ágoston Pétertől
Műtét helyett sugárkezelés Évekkel ezelőtt egy 64 éves beteg kereste fel rendelésemet, aki a prosztata úgynevezett brachyterápiája után érdeklődött. Ez olyan kezelés, amikor a gáton át, tűkön keresztül sugárforrást ültetünk be a prosztatamirigybe. Ugyan a beteg urológusa csak a műtétet tartotta lehetségesnek az ő állapotában – mondván, ez az egyetlen a teljes gyógyulást célzó eljárás ebben az esetben -, a …